Ezen visít most az internet: Emberek, akik nem szégyeltek megosztani életük legborzalmasabb randijait

A randizás mindig hordoz magában egyfajta megmagyarázhatatlan izgalmat és kockázatot, hiszen sosem tudhatjuk, hogy pontosan milyen is az adott személy, akivel szeretnénk megismerkedni. Az első randin pedig sok minden kiderül, hiszen néhány együtt töltött óra után már egész jól körvonalazódik, hogy ki seggfej és ki nem. Az alábbi emberek randipartnerei egyértelműen azok voltak...😃

  1. 1 Egy étterembe mentünk a pasival, ahol ő 8 ezer forintért steaket evett és különböző italokat fogyasztott, én pedig 2 ezer forintért salátát ettem és vizet ittam. Az étkezés végén követelte, hogy fele-fele arányban fizessük a számlát.

  2. 2 Egy elegáns étterembe vitt a férfi, egy alkalommal a pincér odahajoltam hozzám és a következőt súgta a fülembe: “A héten te vagy a harmadik.”

  3. 3 Annyira szörnyű volt a randim, hogy adtam a pincérnek egy ezrest, hogy leöntse a ruhámat és leléphessek.

  4. 4 Elvitt egy gasztronómiai fesztiválra, de amikor rendelni akartunk, felbukkant a felesége és menekülnie kellett.

  5. 5 Az első randin ezt mondta nekem: A fotód alapján azt gondoltam, hogy túl jó vagy nekem, de örömmel látom, hogy vannak hibáid.

  6. 6 Vacsora közben a következő hagyta el a száját: Ha lefogynál körülbelül öt kilót, tíz pontos lennél. Csak azért is rendeltem egy desszertet.

  7. 7 A Facebookon panaszkodott arról, hogy milyen rossz a randink, miközben egy asztalnál ültünk. Ezt onnan tudom, hogy megjelölt a bejegyzésben.

  8. 8 Az éjszaka végén odahajolt hozzám és meg akart csókolni. Közben ezt mondta: Ne ijedj meg, ha kiesnek a fogaim.

  9. 9 Egész vacsoraidő alatt magáról beszélt, utána pedig elvitt, hogy megmutassa, hol él a volt barátnője.

  10. 10 A randevú közepén felhívta az exe, utána pedig közölte velem, hogy inkább visszamegy hozzá.


Mi a reakciód?

Szomorú Szomorú
7
Szomorú
Cuki Cuki
4
Cuki
Ötletes Ötletes
14
Ötletes
Vicces Vicces
22
Vicces
Imádom Imádom
8
Imádom
LOL LOL
55
LOL
Menő Menő
4
Menő
Érdekes Érdekes
16
Érdekes
WTF WTF
24
WTF
Mit szeretnél feltölteni?
Személyes Kvíz
Series of questions that intends to reveal something about the personality
Trivia kvíz
Series of questions with right and wrong answers that intends to check knowledge
Szavazás
Voting to make decisions or determine opinions
Történet
Formatted Text with Embeds and Visuals
Lista
The Classic Internet Listicles
Countdown
The Classic Internet Countdowns
Nyitott lista
Submit your own item and vote up for the best submission
Rangsorolt lista
Upvote or downvote to decide the best list item
Meme
Upload your own images to make custom memes
Videó
Youtube, Vimeo or Vine Embeds
Audio
Soundcloud or Mixcloud Embeds
Kép
JPG, JPEG vagy PNG
Gif
GIF format