A magyar művész, aki olyan műalkotásokat készít, melyek csak bizonyos körülmények között láthatók

Fábián Boglárka nem tartozik az átlagos, hétköznapi értelemben vett művészek közé, révén, hogy műveit csak bizonyos körülmények között tudjuk megcsodálni – nevezetesen, ha lekapcsoljuk a fényeket. A fluoreszkáló festékkel dolgozó művésznő alkotásai ugyanis csak sötétben mutatják meg valódi arcukat, ilyenkor viszont egészen lélegzetelállító, szinte már mesébe illő hangulatot képesek teremteni.


  1. 1 Így néznek ki a művek nappal, és így éjszaka.


  2. 2 A fények lekapcsolása után a világegyetem életre kel.


  3. 3 Ha jobban megnézed, még a Tejutat is láthatod.


  4. 4 Ezek a fák sem olyan egyszerűek, mint amilyennek első ránézésre tűnnek.


  5. 5 A művésznő elmondása szerint a célja olyan álomszerű atmoszférák, festett falak és padlók létrehozása, melyeket a néző nappali fényben és sötétben is megcsodálhat, így pedig kiélvezheti annak minden apró aspektusát.


  6. 6 Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy teljes mértékig elérte célját.


  7. 7 Lámpaoltás után a rejtett világ életre kel.


  8. 8 Így készül az univerzum.


  9. 9 A műalkotások lelkét képző fluoreszkáló festékek.


  10. 10 És a másik elengedhetetlen kellék, mellyel végül a varázslat életre kel a vásznon.


  11. 11



Kérjük, ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is. 😉

Mi a reakciód?

Szomorú Szomorú
12
Szomorú
Cuki Cuki
9
Cuki
Ötletes Ötletes
12
Ötletes
Vicces Vicces
16
Vicces
Imádom Imádom
41
Imádom
LOL LOL
12
LOL
Menő Menő
56
Menő
Érdekes Érdekes
9
Érdekes
WTF WTF
13
WTF

Szólj hozzá!

Mit szeretnél feltölteni?
Személyes Kvíz
Series of questions that intends to reveal something about the personality
Trivia kvíz
Series of questions with right and wrong answers that intends to check knowledge
Szavazás
Voting to make decisions or determine opinions
Történet
Formatted Text with Embeds and Visuals
Lista
The Classic Internet Listicles
Countdown
The Classic Internet Countdowns
Nyitott lista
Submit your own item and vote up for the best submission
Rangsorolt lista
Upvote or downvote to decide the best list item
Meme
Upload your own images to make custom memes
Videó
Youtube, Vimeo or Vine Embeds
Audio
Soundcloud or Mixcloud Embeds
Kép
JPG, JPEG vagy PNG
Gif
GIF format