20 szívdöglesztő doktor, akihez hetente járnak rutin vizsgálatra a betegek

Az American University of Antigua orvosi egyetem kutatása szerint 7 fontos tulajdonság van, amivel minden orvosnak rendelkeznie kell, aki sikeres akar lenni a szakmájában: együttérzés, erős munkaetika, professzionalizmus, tudás, bizalom, alázat és szenvedély. Bár a listán nem kapott helyet, a vonzerő is nyugodtan szerepelhetett volna rajta, tanulmányok ugyanis kimutatták, hogy a vonzó emberek meggyőzőbbek és hitelesebb tanácsokat tudnak adni, mint társaik. Épp úgy, mint a most következő doktor urak, akikhez egy kósza tüsszentéssel is azonnal széles mosollyal az arcukon rohannak a betegek...😏


1.2 ezer megosztás
  1. 1 Vajon képes kézrátétellel gyógyítani?


  2. 2 Bárcsak cserélhetnénk ezzel a kutyussal.


  3. 3 "Amikor gyerek voltam a kedvenc szuperhősöm egy orvos volt: az apám. Most büszke vagyok rá, hogy én is ugyanazt a jelmezt viselhetem.”


  4. 4 Van egy olyan megérzésünk, hogy nagyon népszerű a betegek körében.


  5. 5 Jó látni, hogy vannak még orvosok, akik képesek őszintén mosolyogni.


  6. 6 "-Ha olyan orvosom lenne, mint ez a fickó, hetente feküdnék be a kórházba."


  7. 7 "-Ne nézzen rám doktor úr, mert elájulok..."


  8. 8 "Feláldozzuk a legszebb éveinket, hogy másokat szolgáljunk."


  9. 9 Idén karácsonyra is csak jó egészséget szeretnénk kívánni. Na, meg őt.


  10. 10 "-Ha tudnám, hogy ilyen karok várnak rám, amikor felébredek...direkt szenvednék balesetet."



Oszd meg az ismerőseiddel, ha tetszett a bejegyzés! 😉

1.2 ezer megosztás

Mi a reakciód?

Szomorú Szomorú
13
Szomorú
Cuki Cuki
19
Cuki
Ötletes Ötletes
7
Ötletes
Vicces Vicces
22
Vicces
Imádom Imádom
96
Imádom
LOL LOL
21
LOL
Menő Menő
18
Menő
Érdekes Érdekes
10
Érdekes
WTF WTF
32
WTF

Szólj hozzá!

Mit szeretnél feltölteni?
Személyes Kvíz
Series of questions that intends to reveal something about the personality
Trivia kvíz
Series of questions with right and wrong answers that intends to check knowledge
Szavazás
Voting to make decisions or determine opinions
Történet
Formatted Text with Embeds and Visuals
Lista
The Classic Internet Listicles
Countdown
The Classic Internet Countdowns
Nyitott lista
Submit your own item and vote up for the best submission
Rangsorolt lista
Upvote or downvote to decide the best list item
Meme
Upload your own images to make custom memes
Videó
Youtube, Vimeo or Vine Embeds
Audio
Soundcloud or Mixcloud Embeds
Kép
JPG, JPEG vagy PNG
Gif
GIF format