20 internetes cipővásárlás, amikor az elképzelés és a valóság fényévnyi távolságra vannak egymástól

A mértéktelen fogyasztás korában élünk. Soha ilyen sok árut nem fogyasztott még az emberiség, mint most, napjainkban. Ennek megfelelően a vásárlás módját is egy merőben új, kényelmesebb szintre kellett emelnünk, melyre az internetes vásárlás kínált alternatívát. Igen ám, csakhogy az interneten történő vásárlásnak is meg van az a hátránya, hogy semmi sem garantálja azt, hogy végül pontosan ugyanazt a terméket vesszük majd kézbe, amit kinéztünk magunknak, illetve hogy rajtunk is pontosan úgy áll majd, mint a képeken látható modelleken. Így jártak ezzel az alábbi emberek is, akik a saját kárukon voltak kénytelenek okulni.


  1. 1 Ez olyan lehet, mint Hamupipőke cipője - nem jó senkire.


  2. 2 "Talán a futárszolgálatos srác már felpróbálta előttem, nem tudom."


  3. 3 Meleg, de ijesztő.


  4. 4 Gyönyörű, divatos, elegáns.


  5. 5 "Az edzőteremben valószínűleg kinéznek majd ebben a cipőben."


  6. 6 Több sebből vérzik.


  7. 7 Úgy látszik, hogy ezt még be kell törni.


  8. 8 Egy újabb "elégedett" vásárló.


  9. 9 "Két különböző színűt küldtek, de sebaj!"


  10. 10 Nem egészen az, amit a képen ígértek.



Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a barátaiddal. 😉

Mi a reakciód?

Szomorú Szomorú
38
Szomorú
Cuki Cuki
16
Cuki
Ötletes Ötletes
11
Ötletes
Vicces Vicces
15
Vicces
Imádom Imádom
5
Imádom
LOL LOL
61
LOL
Menő Menő
18
Menő
Érdekes Érdekes
18
Érdekes
WTF WTF
25
WTF

Szólj hozzá!

Mit szeretnél feltölteni?
Személyes Kvíz
Series of questions that intends to reveal something about the personality
Trivia kvíz
Series of questions with right and wrong answers that intends to check knowledge
Szavazás
Voting to make decisions or determine opinions
Történet
Formatted Text with Embeds and Visuals
Lista
The Classic Internet Listicles
Countdown
The Classic Internet Countdowns
Nyitott lista
Submit your own item and vote up for the best submission
Rangsorolt lista
Upvote or downvote to decide the best list item
Meme
Upload your own images to make custom memes
Videó
Youtube, Vimeo or Vine Embeds
Audio
Soundcloud or Mixcloud Embeds
Kép
JPG, JPEG vagy PNG
Gif
GIF format