20 horrorfilmbe illő fotó, amitől a szőr is feláll a hátunkon

Hiszel a természetfelettiben? Találkoztál már rémisztő, megmagyarázhatatlan jelenséggel életed során? Ha igen vagy csak szimplán érdeklődsz a hátborzongató dolgok iránt, akkor valószínűleg Te is nagyra kerekedett szemekkel és a körmeidet rágva fogod majd végignézni a most következő 20 horrorisztikus fotót, amit az internetezők osztottak meg egymással a különböző közösségi oldalakon.


  1. 1 "A férjem készítette ezt a képet munkába menet."


  2. 2 "Anyum boltba küldött tegnap este, amikor hirtelen egy hatalmas varjú-csapat állta utamat. Nem akartak elrepülni, én pedig úgy megijedtem, hogy inkább hazamentem…”


  3. 3 Be mernéd dugni a kulcsot a zárba?


  4. 4 "1986-ban Pripjatyból evakuáltak engem és a családom. Két évvel ezelőtt visszamentem, hogy meglátogassam az egykori otthonunk. Fényképeket is készítettem természetesen, melyek közül az egyik rendkívül furcsára sikeredett. Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, azt mondanám, hogy az édesapám látható a képen, amint a kezében tart engem kiskoromban..."


  5. 5 "Ez a látvány fogadott a folyosón, amikor hajnali háromkor hazaértem..."


  6. 6 "Valami figyel engem a mosdókagylóból..."


  7. 7 "Egy állami cégnél dolgozom, és időről-időre elhagyatott épületeket térképezünk fel. Az egyik ilyen elhagyatott épület zuhanyzójában ez a látvány fogadott... Azóta rémálmaim vannak."


  8. 8 "Ezt a fotót egy elhagyatott hajón készítettük. Senki nem volt a hajón, csak mi. A kérdés csak az: ki lehetett ez a képen látható baltás férfi, akivel egyébként nem is találkoztunk, csak utólag a képeken?!"


  9. 9 "A barátom készítette ezt a képet egy chilei vulkánkitörés közben..."


  10. 10 "A munkahelyem előtt dohányoztam, amikor hirtelen egy hátborzongató, magányosan üldögélő árnyékra lettem figyelmes..."



Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg a barátaiddal. 😉

Mi a reakciód?

Szomorú Szomorú
18
Szomorú
Cuki Cuki
14
Cuki
Ötletes Ötletes
12
Ötletes
Vicces Vicces
19
Vicces
Imádom Imádom
2
Imádom
LOL LOL
18
LOL
Menő Menő
28
Menő
Érdekes Érdekes
123
Érdekes
WTF WTF
177
WTF

Szólj hozzá!

Mit szeretnél feltölteni?
Személyes Kvíz
Series of questions that intends to reveal something about the personality
Trivia kvíz
Series of questions with right and wrong answers that intends to check knowledge
Szavazás
Voting to make decisions or determine opinions
Történet
Formatted Text with Embeds and Visuals
Lista
The Classic Internet Listicles
Countdown
The Classic Internet Countdowns
Nyitott lista
Submit your own item and vote up for the best submission
Rangsorolt lista
Upvote or downvote to decide the best list item
Meme
Upload your own images to make custom memes
Videó
Youtube, Vimeo or Vine Embeds
Audio
Soundcloud or Mixcloud Embeds
Kép
JPG, JPEG vagy PNG
Gif
GIF format