18 szálloda, ami neked is meglepetést tudna okozni

Egy utazás, nyaralás alatt a szállodáknak, hoteleknek, panzióknak és mindenféle vendéglátóhelynek arra kell törekednie, hogy az egyszeri látogatóból visszatérő vendég legyen. Ehhez nem feltétlenül kellenek több milliós beruházások, sokszor elegendő, ha apróságokkal, kreatív különlegességekkel teszik a szállásadók emlékezetessé a vendégek ott tartózkodását.


Most ilyen emlékezetes, apró, kedves, vagy vicces gesztusokat gyűjtöttünk össze, amelyeket biztos, hogy a vendégek hazaérkezve mindenkinek megemlítik, hogy milyen érdekes helyen is szálltak meg. Persze van köztük olyan fejlesztés is, amely nem fillérekbe került, de a legtöbb ‘extrához’ nem volt másra szükség, csak egy kis kreativitásra. 🙂

  1. 1 Ilyet még nem láttam: párnaétlap. A szobám asztalán volt egy doboz, amelyben apró párnaminták voltak, ami alapján kiválaszthattam a nekem megfelelő párnát.


  2. 2 Ezt találtam az ágyam alatt a szállodámban.


    “Igen, itt is takarítunk!”

  3. 3 Egy ellenőrző-lista, amit távozás előtt készítenek be a szobába.


    Bejelölheted rajta, hogy megvan-e a mobilod, pénztárcád, gyerekeid, és hogy elemelted-e a fürdőszobai piperecikkeket.

  4. 4 Az egyágyas szobámban ez fogadott a fürdőben.


    “Senkinek nem szabadna egyedül fürdenie, itt van egy kis barát, akivel megmártózhatsz. Jó szórakozást!”

  5. 5 Egy hotel példás hozzáállása a kutyával érkező vendégekhez.


    “Szívesen látjuk a kutyákat ebben a szállodában. Soha nem találkoztunk olyan kutyával, aki dohányzott az ágyban és felgyújtotta a lepedőt. Olyan kutyát sem láttunk még, aki ellopta volna a törülközőket és túl hangosan nézte a TV-t, vagy hangosan veszekedett volna útitársával. Olyan kutyánk sem volt még, aki részegen összetörte volna a bútort…Szóval ha kezeskedni tud Önért a kutyája, akkor Önt is szívesen látjuk.”

  6. 6 Láttatok már ilyet? Kanyarodó mozgólépcső.


  7. 7 Egy Szingapúri hotel megpróbált visszaadni kicsit a természetnek abból, amit az építkezés során elvett tőle. Szerintem egész jól sikerült…


  8. 8 Hong Kongban így mennek a dolgok – ingyenes telefon a tartózkodás ideje alatt, korlátlan belföldi hívással és mobilinternettel.


  9. 9 A hotelemben a szobaszámok valójában árnyékok.


  10. 10 Ebben a japán hotelszobában a két ágy közti lámpát anélkül is égetheted, hogy hálótársadat zavarnád vele.



Tetszett? Érdekesnek találtad? Oszd meg az ismerőseiddel!

Mi a reakciód?

Szomorú Szomorú
2
Szomorú
Cuki Cuki
1
Cuki
Ötletes Ötletes
82
Ötletes
Vicces Vicces
5
Vicces
Imádom Imádom
14
Imádom
LOL LOL
5
LOL
Menő Menő
39
Menő
Érdekes Érdekes
20
Érdekes
WTF WTF
6
WTF

Szólj hozzá!

Mit szeretnél feltölteni?
Személyes Kvíz
Series of questions that intends to reveal something about the personality
Trivia kvíz
Series of questions with right and wrong answers that intends to check knowledge
Szavazás
Voting to make decisions or determine opinions
Történet
Formatted Text with Embeds and Visuals
Lista
The Classic Internet Listicles
Countdown
The Classic Internet Countdowns
Nyitott lista
Submit your own item and vote up for the best submission
Rangsorolt lista
Upvote or downvote to decide the best list item
Meme
Upload your own images to make custom memes
Videó
Youtube, Vimeo or Vine Embeds
Audio
Soundcloud or Mixcloud Embeds
Kép
JPG, JPEG vagy PNG
Gif
GIF format

Send this to a friend